69-II

Azt kérdezem magamtól,
Ha csak elkezdhetném
A választ nem találom a sötétben
Azt kérdezem magamtól,
"Mit akarok?"
A választ nem találom, nem értem meg

Erõsen, erõsen
Azt kívánom még ha a "semmitmondó" holnap nem jön el,
a számtalan érzés akkor is eláraszt.
A napokat folytattam vakmerõen futva,
Ha visszanéztem volna, nem lett volna ott semmi
Végzek, nem vagyok képes látni a fény sugarait,
Tehát összetörtem

Csak a számtalan fájdalomra tudok gondolni,
ami egy "bizonyíték".
Egy napon felnéztem az égre amely túl távoli,
és ráadásul elfelejtettem hogyan lehet repülni.
Már elfelejtettem, hogy az álmomban lévõ kanári hogyan énekel.
Egynapon lelnéztem az égre egy napon amely túl gyönyörû,
és ráadásul elfelejtettem hogyan lehet repülni.

Azt kérdezem magamtól,
"Mit akarok?"
A választ nem találom, nem értem meg.

Mélyen, mélyen
Könyörögtem, hogy legyen jó, ha már többé nem láthatok álmokat
A gyengeség, ami nem hagyja abba a megsemmisítésem,
hamuba fog taszítani.
A kezek tartottak a terjedõ sötétségig,
De miért nem lesz jó, ha megértenek valamit?
Képesek arra, hogy lássák a fény sugarait,
tehát összetörtem

Csak a számtalan fájdalomra tudok gondolni,
ami egy "bizonyíték".
Egy napon felnéztem az égre amely túl távoli,
és ráadásul elfelejtettem hogyan lehet repülni.
Már elfelejtettem, hogy az álmomban lévõ kanári hogyan énekel.
Egynapon lelnéztem az égre egy napon amely túl gyönyörû,
és ráadásul elfelejtettem hogyan lehet repülni.